2016. január 15., péntek

Összefoglaló a Csepelen tervezett, épülő METRANS logisztikai és raktározási terminálról

Az alábbi cikkben összefoglalom a jelenleg ismert tényeket a Csepelen (Budapest, XXI.kerület) tervezett, illetve már épülő METRANS logisztikai és raktározási terminálról.

- Az alábbi összefoglaló cikk szerzője, a Munkaszaki.hu oldal alapítója, Kovács László munkavédelmi szakember, kémia-biológia szakos tanár, vegyipari területen és veszélyes anyagok kapcsán tapasztalattal rendelkező szakértő, de minden esetben magánemberként, szakemberként, illetve adott esetben helyi lakosként nyilvánul meg -




Előrebocsátom, hogy az ügy - máris kiterjedt - politikai vonulatával nem kívánok foglalkozni, tényszerűen a munkavédelem és környezetvédelem, a hatályos jogszabályok szempontjából közelítem meg az ügyet, egyrészt érintett, Csepelen élő lakosként, valamint felsőfokú végzettségű munkavédelmi szakemberként, a kémiai anyagokat, folyamatokat értőként.

Nem feladatom, ezért nem célom, hogy a tervezett beruházás ellen, vagy mellette tegyem le a voksomat, a döntés felelőssége az érintett embereké, képviselőiké, választott testületeiké, ez már legyen a politika saját, felelősséggel megoldandó területe. Azonban azt le kell szögezni, hogy a munkahelyteremtés mint nyereség oldalon feltűnő faktor és a környéken lakók biztonsága, egészsége mint szintén jogos igény okozhat nehéz ütközőpontokat a kérdésben. A jó döntéshez pontos információk kellenek
De nézzük, mit tudunk, tételesen! 

Jelen cikk írásának kezdete: 2015. január 15. péntek, még a közmeghallgatás előtt.

A tervezett beruházásról én, személy szerint alig két napja a médiából, egy Index.hu oldalon megtalálható CIKKBŐL értesültem először, legalábbis ami a veszélyes anyagok ilyen említését tartalmazza (tavaly már egy helyi újságban már említésre került a téma).
Idézek egy részt belőle:

"A Metrans Konténer Kft. logisztikai telephelyének létesítését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be még korábban, a társaság 2015 januárjában vette meg a csepeli telket, a biztonságijelentés-kivonat alapján pedig szállítókonténerek fuvarozása, tárolása, a szállításból ideiglenesen kivett konténerek felnyitása és azok tárolása történik majd a telephelyen. A kivonat szerint egyszerre legfeljebb 8-10 konténert tárolnának a helyen, egy konténerben viszont akár 22-25 ezer kilogramm veszélyes anyag is lehet. ...
... Pénteken egyébként közmeghallgatás lesz az ügyben a városházán."

A cikket olvasva természetesen érdekelni kezdett az ügy, át is néztem a kivonatot, amiről majd később, tematikusan írok is, IDE KATTINTVA érhető el. Természetesen utána jártam, milyen információk érhetők még az ügy kapcsán, mit lehet az interneten találni az esetről?

Egyrészt a csepel.hu oldalon (képre kattintva nyílik a hivatkozás) ezt találtam, a közmeghallgatásra szóló meghívó tehát január 8-án már felkerült az oldalra:

"Időpont: 2016. január 15. (péntek) 17.00 óra,Helyszín: Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterme
(1211 Bp. Szent Imre tér 10. fsz. 5.) 
Borbély Lénárd - polgármester"


Ez tehát még előttünk áll, ott nyilván még több részlet felmerülhet.

Találtam továbbá a hirkereso.hu segítségével cikkeket, amelyek nem voltak mentesek a direkt pártpolitikai tartalmaktól sem, ennek ellenére sok fontos szakmai részletet tartalmaztak.

Úgy gondolom, a legjobb a tisztán látáshoz, ha a neten keringő politikai cikkeket nem hivatkozom (aki akarja úgyis gyorsan rátalálhat), inkább azok releváns, szakmai tartalmát próbálom meg összefoglalni.
Véleményem szerint ez segítheti az objektíven tájékozódni kívánókat leginkább.

Feltételezem, az embereket "normál esetben" igazán nem foglalkoztatja, mit melyik párt képviselője mondott, fontosabb az, hogy mit tudunk jogszabályi, kémiai és munkavédelmi szempontból a beruházásról. (Továbbá természetesen munkaerőgazdálkodási, illetve egyéb gazdasági, pénzügyi oldala is van a beruházásnak, ami nem kevésbé szempont, de ezek tárgyalása e blogon nem célom.)

A beruházás tervezett helyszíne (térképen sárgával közelítőleg bekerítve jelölt),
méretarány a jobb alsó sarokban. IDE, vagy a térképre kattintva nagyban is megtekinthető.



Olvasható a Metrans által az önkormányzat honlapján elérhető dokumentumban több információ, ami segít annak megállapításában, hogy mekkora és milyen mértékű veszélynek lehet kitéve az épülő terminál, illetve a környezete, nézzük ezeket.

De előtte egy kis kitérő!
Hol találhatók felső küszöbértékű veszélyes üzemek Budapesten?

"Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek
 Az adatbázis frissítés alatt áll."

Nos, ezen a hivatkozáson jelenleg nem érhető el az érintett üzemek listája. Ennek miértjére próbáltam választ kapni, ami a Katasztrófavédelem telefonos felkeresése révén eredménnyel is járt: a közelmúltban történt párizsi terrortámadások után, a terrorfenyegetésre hivatkozva szedték le.

Ez két ok miatt is igen furcsa, egyrészt ez a lista korábban nyilvános volt, és sok helyen akár papír alapon, vagy elektronikusan is eltárolhatta bárki, de a másik furcsaság, hogy közelítőleges térkép mégis fennmaradt a Katasztrófavédelem országos oldalán ITT.

Nyilván indokolható lehet a veszélyes üzemek "titkolása", de véleményem szerint ez leginkább csak az adatokra "jó ügy érdekében", tájékozódásból rákeresők számára nehezíti a helyzetet, nem pedig az adott esetben rosszban sántikálóknak. Inkább lendüljünk tovább.

Csepelen nincs tudomásom ezen üzemhez hasonló, azaz felső küszöbértékű veszélyes üzemről, de a jelek szerint akkor most már lesz ilyen is. Amennyiben a beruházás valóban megvalósul. Ez olvasható a dokumentumban:


Természetesen jóhiszeműen, előzetesen nem is kérdőjelezhető meg a cég azon állítása, hogy a hatályos magyar jogszabályokat és szabványokat betartja létesítése és működése során. Mégis, milyen tevékenységeket terveznek a területen végezni?


Már itt jelezném, hogy az ilyen üzemek környékén monitoring és lakossági riasztó rendszert (MoLaRi) rendszert szokás kiépíteni, erről bővebb olvasnivaló itt, alább csupán néhány részletet kiemelnék:

"Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a lakosság súlyos ipari balesetek elleni magas fokú védelme és EU kötelezettségeinek végrehajtása érdekében 2006 óta az ország több részén a veszélyes ipari üzemek környezetében monitoring és lakossági riasztó rendszert (MoLaRi) telepített.

A MoLaRi rendszer a veszélyes ipari üzemek környezetében bekövetkezett súlyos balesetekről és azok hatásairól ad korai tájékoztatást a lakosság részére.  Egy esetleges katasztrófa-esemény bekövetkezésekor a rendszer az esemény jelzésén felül a követendő magatartási szabályokról és a fontosabb tudnivalókról (közlekedési rend, ellenőrzés, egyéni védelem,stb.)  képes informálni az érintett lakosságot."

Miért van erre szükség, hiszen ahogy a cég is fogalmaz, minden vonatkozó előírást be fognak tartani? Mégis történhet baleset?

Balesetek, meghibásodások, sajnos a legnagyobb óvintézkedések ellenére is történhetnek, annak mértékét és előfordulási valószínűségét kell azonban vizsgálni, ezek alkotják az ún. rizikót. Kockázat = kárérték x gyakoriság

A kockázat (risk, rizikó) és a veszély (hazard) kifejezéseket időnként egymással felcserélve használják a szakemberek.

(Erre még visszatérek kicsit később a H mondatok kapcsán!)


A kockázat úgy is meghatározható, mint a veszélynek és a veszély előfordulásának valószínűségének a kombinációja, míg a veszély fogalma ebben az esetben úgy definiálható, mint az emberekben, a tulajdonban, a társadalomban vagy a környezetben esett kár nagysága.

Nézzük, milyen veszélyes anyagok előfordulása várható a területen:

Ahogy írják: BÁRMILYEN veszélyes anyag előfordulhat a területen!
Veszélyes anyag pedig az, ami – akár folyékony, gáz vagy szilárd halmazállapotú anyag - az emberek, élőlények egészségét vagy biztonságát veszélyeztetik. Részleteiben a vonatkozó rendeletek mellékletei tételesen felsorolják az ismert veszélyes anyagokat, akit ez mélyebben érdekel itt olvashatja.

Rendben, írták, hogy BÁRMILYEN veszélyes anyag előfordulhat, de nézzük a kiadványban szereplő példát:

Értelmezzük. Szúrós és kellemetlen szagú, ez még önmagában nem lenne probléma. Forráspontja 53 Celsius-fok, ami ugye nyáron egy konténerben bőven meglehet, azaz gáz formájában is előfordulhat a tartályban, amit a konténer a leírás alapján rejthet. Mi történik, ha rakodás közben megsérül a tartály, a konténer és a gáz kiszabadul?

Ebben segítenek az ún. H-mondatok (bővebben itt), amely alapján megtudhatjuk, hogy az említett akrolein:

H225 - Fokozottan tűzveszélyes folyadék és gőz
H330 - Belélegezve halálos
H311 - Bőrrel érintkezve mérgező
H301 - Lenyelve mérgező
H314 - Súlyos égési sérülést és szemkárosodást okoz
H400 - Nagyon mérgező a vízi élővilágra

Ez a gőz pedig nehezebb a levegőnél és a talaj felszínén terjedhet.

Ezek eléggé aggasztóak, hiszen ez csupán egy példa, hogy milyen anyagok fordulhatnak elő egy kb. 75ezres lélekszámú kerületben, ez esetben Csepelen, lakóövezetektől nem is nagyon távol. Hiszen egy Tesco áruház is alig 1km-re van a megadott térkép legveszélyesebb részétől, ahol a konténerek kinyitása történhet. Konténersérülés persze más módon, a telepen belül más részeken is történhet, az pedig akár már csak néhány száz métert jelent.
Felelős állampolgárként, de szakértőként különösen nem szabad elhessegetnünk a gondolatot, hogy adott esetben egy ilyen anyag mint az akrolein, gáz formájában a környező légkörbe jutva, belélegezve halálos hatású. Erre nyomatékosan fel kell hívni a figyelmét a lakosságnak és az ott dolgozni kívánóknak is, ez egyben jogszabályi kötelezettség is!

És ez csupán egy kiemelt, a cég által példaként hozott veszélyes anyag, de tudjuk, szándékuk szerint BÁRMILYEN veszélyes anyag szóba jöhet. Bár, véleményem szerint már a halálos is "elég aggasztó" kimenetel.

Meg lehet ilyen esetben kérdezni, hogy valóban kijuthat-e a veszélyes anyag?
Vagy ez csak valami rosszhiszemű feltételezés, netán rémhírkeltés?
A cég anyagában megtaláljuk az egzakt választ. Nem, sajnos nem rémhír:


Kijuthat adott esetben a légkörbe, toxikus gázfelhőként. Csepelen, és Budapesten általában É-ÉNy-i a jellemző szélirány, tehát a fenti példánál maradva egy nyári napon történő akroleint tartalmazó konténer sérülése esetén, levegőnél nehezebb gázként, jó eséllyel a földfelszínen, Csepel déli részei felé terjedhet, itt pedig épp Csillagtelep városrész lakóit veszélyeztetheti. H330 - Belélegezve halálos Természetesen csak akkor, ha el is jut lakott területig, vagy az azt belélegzőkig a gázfelhő. De a Tesco mögötti területen lévő konténerek akár 500 méternél is közelebb lehetnek...

És ne feledjük az anyag biztonsági adatlapját:H400 - Nagyon mérgező a vízi élővilágra
Sajnos a cég által megadott legveszélyesebb terület alig 100 méterre fekszik a Dunától, amelybe jutva kifejtheti mérgező hatását is. Elképzelni is rossz, hogy nagyobb áradás esetén, kiöntés, vagy épp egy szivárgás esetén milyen környezeti károk keletkezhetnek.


Továbbá a cég területe a közeli vízmű-védőterületének is közelében van, ez is egy fontos kockázati tényező lehet, amivel szintén számolni kell.


A fentiek lehet sokkolóan ható információk, de vegyük figyelembe: a vegyi agyagokat és azok biológiai hatását (mérgező, halálos, irritatív) egyáltalán nem érdekli, hogy nekünk, embereknek mi sokkoló, vagy mi a véleményünk róla.



Mégis, akkor mit lehet tenni?



A munkavédelem és a környezetvédelem és az üzemeltetés olyan szakmák, területek, ahol természetesen az ár/érték arány, vagy ha úgy jobban tetszik a kockázat-megtérülés párban jár. Azzal tisztában kell lenni, hogy a telepen bármilyen veszélyes anyag előfordulhat a következő években, évtizedekben és azok egy havária esetén akár - kis eséllyel - a környezetbe is kijuthatnak, ahol mérgezést, adott esetben megbetegedést, halált okozhatnak. Nincs kizárva. Többségében nem ilyen kiemelten veszélyes anyagok lesznek ott, de erre semmi garancia nincs a kiadott anyag szerint.

Rendben, de mekkora az a "kis esély"? - adódik a jogos kérdés.

Elbagatellizálni nem szabad ennek a kérdésnek a megválaszolását, számos ipari katasztrófa figyelmeztet minket erre. Ami bekövetkezhet, az sajnos néha be is következik. 

Egy tavaly nyári, 2015. augusztusi, kínai raktárrobbanás esete ITT OLVASHATÓLényegében a kikötőváros ipari negyedében egy veszélyes vegyi anyagokkal foglalkozó cég raktára robbant fel fél órával azt követően, hogy tűz keletkezett a raktárban.

Bízzunk benne, hogy ilyen itt nem fog történni, lévén komoly szabályozók vannak a rendszerben és remélhetőleg minden az elvártak szerint fog történni.

Természetesen a cég kiadványában is tájékoztatva vagyunk arról, hogy mennyi "esélyünk" van egy havaria-helyzetre, hiszen ezek statisztikai kiszámítása kötelező, íme a becslés:


Ez most akkor mit is jelent?


A kockázatelemzés a jogszabályi kritériumok alapján, statisztikailag nagyon kis valószínűséget mutat, tehát ez a dolog "megnyugtatóbb" része. Amennyiben ez mindenkinek megnyugtató...



Tehát hivatalosan minden rendben, a projekt kivitelezése és működtetése "elfogadható szintű veszélyeztetettséget jelent" és minden jogszabály betartásra kerül.


Akár itt megnyugodva le is zárhatnánk a kérdést, hiszen végülis minden elfogadható a cég kockázatbecslése szerint. Sőt, még munkahelyek is létesülnének.



De valamiért ezt a Metrans-beruházást 2012-ben már Herceghalomban sem kérték az ott élők. Ott is új munkahelyeket és az ehhez társuló adókat ígérték, de végül lakossági nyomásra a képviselőtestület leállította a tárgyalásokat. Megfontolandó tény.
Érdemes elolvasni az ottani polgármester közleményét.

Természetesen nem állítom, hogy az egyetlen lehetőség az, hogy egy logisztikai és raktározási terminált nem szabad itt Csepelen megépíteni. A fenti tényeket megfontolás végett írtam, a konzekvenciák levonását tegyék meg az illetékesek. Ez legyen a helyiek döntése, a képviselő-testületi döntéshozók együttes felelőssége, ahogy a bevezető sorokban is említettem. Reméljük a közmeghallgatás után továbbgondolható a történet.


Sovány vigasz, de a kiadványban szerepel a mentési terv vészhelyzet esetére, ha minden kötél szakadna és valami mégis balul ütne ki:



Bízzunk a helyi lakosok, a választott képviselőtestület és a polgármester együttes bölcsességében, hogy megfelelő döntés születik, én csupán abban reménykedem, hogy a fentiek alapján megalapozottabb vita folytatható az ügyben.
A komplexum folyamatos épülése közben is.

------------------------------------------------------
KIEGÉSZÍTÉS a 2016. január 15-én, 17 órakor megtartott közmeghallgatás után.

Néhány megismert adat a 2,5 órás ülésről (utána már eljöttem, bár még tartott...):

- a közmeghallgatást összehívó polgármester az ülésen nem vett részt, megbízottja helyettesítette
- a legtöbb előadó szakember volt, ki-ki a saját területéről tartott előadást, amíg a kb. 200 fős helyiekből álló hallgatóság azt hagyta... különböző okok miatt volt "hangoskodás", de ez várható volt
- a cég (Metrans Kft) képviselője elmondta, hogy a projekt elkészülte után kb. 20%-kal várható
a közúti forgalom (kamionkijárat főleg a Mag utcán át M0 felé) és a vasúti forgalom növekedése
- a vasúti kiszállítást a szigetről főként az éjszakai órákra tervezik, hogy ne okozzon túlzott forgalmi zavart, a zajhatást pedig minimálisnak mondták az 5km/h-ás vasúti sebesség miatt
- a közmeghallgatás azért került - vonatkozó jogszabályok alapján - most összehívásra, mert ilyenre eddig, magához a saját területükön való építkezéshez, beruházáshoz nem volt szükség, ellenben a tervezett veszélyesanyag-vonatkozás miatt most kellett, ez az engedélyeztetésének és a tervezésnek is feltétele
- a közmeghallgatás résztvevői egyértelműen a NEM mellett tették le a voksukat, illetve legalábbis "népszavazást" felkiáltással adtak hangot nemtetszésüknek
- a cég képviselője kérdésre elmondta, hogy az általuk szállítmányozott anyagok mindössze kb. 2%-a lesz veszélyes anyag, és ezek technológiai védelmi megoldásai rendelkezésre fognak állni, a lakosságnak nincs mitől tartania
- kérdés, hogy ez a 2%-nyi veszélyes anyag a cég tervezett bevételének vajon mekkora hányadát teheti ki, ha ezért a mindössze 2%-nyi veszélyes anyagért megéri ez a nagy ellenállás a lakosság részéről? Vélhetően megérné nekik. Persze önmagában már a beruházás "nem-veszélyes része" is válthat ki ellenállást, többen szóvá tették, hogy a házak falai a közelben repedeznek az építkezés miatt, értékük csökken és állaguk romlik. Erre a cég képviselője kárpótlást helyezett kilátásba, ezt végülis ígéretbe is adta. Továbbá jelezte, ha az ellenállás ekkora, akkor esetlegesen megfontolják, belevágnak-e a veszélyesanyag-témába egyáltalán. (Ebbe még a Katasztrófavédelem engedélyezései is beleszólhatnak, akár a közeli vízbázis vonatkozásában is.)
- végeredményben majd a képviselő-testület dönt majd, ahogy a polgármestert helyettesítő illető elmondta: végülis az emberek választották meg a testületet, így bízzák rájuk a döntést.

Nos, valóban, ezután a testület kezében van a felelős döntés meghozatalának kényszere, minden szempontot és elhangzott véleményt összegezve, rájuk vár, hogy megtegyék a szükséges lépéseket.
Az emberek pedig majd erről tudnak véleményt mondani - esetleg később, a szavazataikkal... Ez utóbbit a levezető moderátor is kiemelte. Ez már onnantól a politikai szint területe.

A közmeghallgatás végülis "csak tájékoztató jellegű", kérdés persze, mit hallanak ki a csepeliek hangjából a döntéshozók. Tegyük hozzá, valóban nem volt széleskörűen propagálva ez a közmeghallgatás. Többen kifogásolták is ezt.
(A résztvevők alig 200 fős köre vs. 75ezer csepeli... 0,3% ez is felvet több kérdést. Nem babra megy a játék.)
Tömören ennyi történt, ez a fenti szakmai cikk-részeket csak részben módosítja, amennyiben a veszélyesanyag-szállítás is valóban a tevékenység része lesz, a kockázatok, ha csekély mértékben is, de fennállnak majd.


Kovács László
munkavédelmi szakember
(Budapest, Csepel)

munkaszaki@gmail.com





4 megjegyzés:

  1. A 10e-6 esemény/év nem olyan rossz. Kérdés, hogy a PSA elemzés milyen szintű és elérhető-e publikusan?
    Mondjuk a telephelyválasztás mindenképp bukna az ALARA (vagy ALARP) elven. Ilyesmi nincs a magyar szabályozásban?

    VálaszTörlés
  2. Hivatkoztak sok mindenre, de nyilvánosan nem nagyon adnak ki anyagokat, gondolom nem akarnak sok belelátást a projekt mélységeibe. Tőlük kellene igényelni.

    VálaszTörlés
  3. Metransban dolgozom, kérdezettek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oké, kérlek írj a kowako kukac gmail.com címre, köszi!

      Törlés