2018. december 19., szerda

2019. januárjától több ponton is módosul a Munkavédelmi Törvény - frissítés 2020ra


Az Országgyűlés a 2018. november 27-i ülésnapján, az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi XCIV. törvény elfogadásával módosította a munkavédelmi törvényt (1993.évi XCIII. tv.A Magyar Közlöny 2018. évi 194. számában jelent meg az Mvt-módosítása, amely 2019. januárjától hatályos.

Nyilván minden jogszabály-módosítási szövegrész a maga nemében fontos, azonban gyakorlati oldalról a leginkább kiemelendő változás, hogy a korábban már megválasztott, de új ciklusát megkezdő (azaz régi-új) munkavédelmi képviselő ezentúl már csak 8 órás évenkénti továbbképzésben részesül.

A munkavédelmi képviselők évenkénti képzése 2019-től már csak a felnőttképzésről szóló törvény szerinti törvény szerinti tevékenység keretében történhet.

A legfelsőbb szintű hazai, tripartit munkavédelmi egyeztető testület visszakapta korábbi nevét: Országos Munkavédelmi Bizottság a régi-új megnevezés 2019-től. Így végre - újra - egyszerűbb lesz a megkülönböztetés a munkahelyi szinten tevékenykedő munkavédelmi bizottságoktól.

-----

És akkor a részletes, pontos változások a közlönyből, saját kiemelések a LEGFONTOSABB részekről:

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII torvény (a továbbiakban Mvt) 11.§-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„11.§ A munkavédelem alapvető szabályait e törvény, a részletes szabályait e törvény felhatalmazása alapján a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által kiadott más jogszabályok, az egyes tevékenységekre vonatkozóan a feladatkörében érintett miniszter rendeletével hatályba léptetett szabályzatok (a továbbiakban Szabályzat) tartalmazzák. Munkavédelemre vonatkozó szabálynak minősül a nemzeti szabványosításról szóló törvény figyelembevételével a teljes egészében magyar nyelvű munkavédelmi tartalmú nemzeti szabvány”
54.§ (7) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles)
„d.) a technológia változtatását és az új technológia bevezetését érintő döntés előtt megtárgyalni a munkavállalókkal, valamint munkavédelmi képviselőikkel a változtatás, vagy bevezetés egészségre és biztonságra kiható következményeit,”
72.§ (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A munkavédelmi képviselő az (1) bekezdésben meghatározott jogának gyakorlása keretében)
„e) az adatvédelmi előírások betartásával részt vehet a munkabalesetek kivizsgálásában, közreműködhet a foglalkozási megbetegedés körülményeinek feltárásában”
73.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A munkavédelmi képviselőnek (bizottságnak) a 72. § (2) bekezdés c)-e) pontjában meghatározott kezdeményezésére a munkáltatónak az intézkedésről, vagy az intézkedés elmaradásának okáról 8 napon belül tájékoztatnia kell a munkavédelmi képviselőt (bizottságot)”
75.§ (1) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A munkáltatónak biztosítania kell a feltételeket annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő a jogait gyakorolhassa)
„c) a képviselő megválasztását követő egy éven belül legalább 16 órás képzésben, ezt követően, valamint újraválasztása esetén évente legalább 8 órás továbbképzésben való részvétel lehetőségét”
75.§ (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az (1) bekezdésben foglaltak költségei a munkáltatót terhelik, továbbá az (1) bekezdés c) pontja szerinti képzés csak rendes munkaidőben és a felnőttképzésről szóló törvény szerinti tevékenység keretében történhet.”
76.§ (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A munkavédelmi képviselő (bizottság) jogai gyakorlásában nem akadályozható és jogai gyakorlása miatt hátrány nem érheti.
A Mvt. 78. §-át megelőző alcím címe helyébe a következő alcím cím lép:
„Országos Munkavédelmi Bizottság”
81/A.§ (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A munkavédelmi hatóság az ellenőrzési tevékenységét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által közzétett ellenőrzési irányelv alapján végzi. Az irányelvet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter évenként az ellenőrzési időszakot megelőző 45 napig a hivatalos honlapján elektronikusan teszi közzé.”
82/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„82/A. § Az Mt. 295. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározottak betartása, továbbá a munkavédelemre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése céljából tartott vizsgálatok tapasztalatairól, valamint a munkabalesetek alakulásáról a munkavédelmi hatóság félévente beszámolót készít a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter számára. A beszámolót a miniszter a tárgyidőszakot követő 60 napon belül elektronikusan közzéteszi. A beszámolóban foglalt megállapításokra a 14. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott jelentésnek ki kell terjednie.”
82/D. § (1) bekezdés c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(A munkavédelmi hatóság közigazgatási bírsággal sújtja azt a természetes személyt, aki a szervezett munkavégzés során:)
„c) a foglalkozási megbetegedéssel, fokozott expozíciós esettel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, valótlan adatot közöl, a foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíció valódi okát eltitkolja, vagy a kivizsgálását akadályozza, vagy
d) a munkáltató képviselőjeként a munkavédelmi képviselő választásra vonatkozó szabályokat megszegi, a munkavédelmi képviselőt a munkavédelemre vonatkozó szabályban biztosított jogának gyakorlásában akadályozza, vagy a munkavédelmi képviselővel szemben jogainak gyakorlása miatt hátrányos intézkedést tesz.”
86/A. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(2) A távmunkavégzés -a munkáltatóval kötött megállapodás alapján- a munkáltató által biztosított munkaeszközzel történhet. Az ilyen munkaeszköz esetén a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg a munkaeszköz biztonságos állapotáról. A munkaeszköz biztonságos állapotának fenntartásáról ebben az esetben a munkavállaló gondoskodik.
(3) A munkahelyen a munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg a munkakörülményeket.”
86/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A (4) bekezdésben meghatározott ellenőrzésen túl a munkáltató vagy megbízottja –így különösen a 8.§-ban, valamint az 57-58 §-ban megjelölt személy- a kockázatértékelés elvégzése, balesetvizsgálat lefolytatása, valamint a munkakörülmények ellenőrzése céljából léphetnek be és tartózkodhat a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területén.”
86/A. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:
„(8) Távmunkavégzés esetén munkahely az a munkaszerződésben a felek által meghatározott helyiség, ahol a munkavállaló az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel rendszeresen a munkáját végzi.”
87. § 1/G pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E törvény alkalmazásában)
„1/G. Közúti közlekedés: a vízi, a légi útvonalon, a vasúti vonalon, a közutakon, valamint bármely föld alatti vagy föld feletti útvonalon járművel történő helyváltoztatás.”
A Munkavédelmi Törvény
71.§-ában az „a kellő időben” szövegrész helyébe a „még az intézkedés bevezetését érintő döntés előtt” szöveg.
75.§ (1) bekezdés a) pontjában az „átlagkeresettel” szövegrész helyébe a „távolléti díjjal" szöveg,
78.§-ában és 79.§ (1) bekezdés nyitó szövegrészében a (2) bekezdésében a „Munkavédelmi Bizottság” szövegrész helyébe az „Országos Munkavédelmi Bizottság” szöveg,
87.§ 3. pontjában a „kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt” szövegrész helyett a „kivéve, ha a baleset a munkáltató saját tulajdonában álló, bérleti vagy más szerződés alapján, továbbá egyéb megállapodás alapján biztosított járművel történt” szöveg
lép.


***

Új év, új változások a Munkavédelmi Törvényben!
FRISSÍTÉS: az Mvt. 2020-tól érvényes változásai ITT ÉRHETŐK EL.


Kérdés esetén: munkaszaki@gmail.com vagy vdsz.hu/munkavedelem ill. munkavedelem@vdsz.hu
Kovács László
munkavédelmi szakember
VDSZ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése